Poreč – A Valamar szállodái a száz legjobb között

Erschienen in: Isztria,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

A poreči Valamar Club Tamaris és Valamar Tamaris Residence all-inclusive hotelek a a világ egyik legnagyobb utazásszervezőjének tartott TUI cég által adományozott TUI Holly 2010. idei díjazottjai. Ezzel a Valamar szállodái a világ azon száz hotelje közé kerültek, melyekben a TUI szállást kínál vendégeinek. A TUI 1994-ben alapította ezt a díjat és kizárólag a turistái által tanúsított megelégedettség alapján, egy éves időtartamra ítéli oda.

Az idén nem kevesebb, mint 905 szálloda szállt ringbe a világ minden részéről, melyeknek ahhoz, hogy a versengésbe benevezhessenek, a nyaralásukból hazatért vendégek által kapott legkevesebb 35 pozitív visszajelzést kell bemutatniuk. A TUI a világ egyik legjelentősebb idegenforgalmi és utaztató vállalata, amely a németországi Hannoverben székel.

Tags: , , , , ,

Isztria – Szarvasgomba napok

Erschienen in: Gasztronómia,Isztria,Kultúra,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

Egyetlen egy gourmand sem nevezheti magát annak, aki még nem próbálta a szarvasgombát, Isztria eme ínyencfalatját.

A föld alatt termő szarvasgomba Isztria védjegyének számít, s az isztriaiak úgy fejezik ki iránta érzett odaadásukat, hogy féltve őrzik a különféle elkészítési módjainak receptjeit. A szarvasgomba valódi gazdagságát a létező összes elkészítési módjában megismerhetjük a Szarvasgomba napokon, melyeket az ősz folyamán Isztria szerte megrendeznek.

A szarvasgomba a föld alatt termő furcsa, jelentéktelen formájú, ám igen intenzív illattal megáldott gumós kinövés. Ez a termékeny isztriai talajban fellelhető gomba fajta igen ritka és értékes, valódi kulináris csemegének számít. Az isztriai fehér szarvasgomba az egyik legértékesebb a világon.

A szarvasgombba kulináris értékét már az ókori rómaiak felfedezték; Velence mint egy öt évszázados uralmának idején a Motovuni-erdőt Szent Márk -erdőnek hívták, s benne csupán néhány kiválasztottnak volt megengedve a szarvasgombászat. Az Osztrák- Magyar Monarchia színre lépésével a szarvasgombát csupán egy exkluzív helyszínen – a bécsi udvarban – szolgálták fel. Egészen napjainkig megőrizte ezt az exkluzivitását és a gasztronómiai csúcstermék státusát. Mivel a föld felszínén nem látható, kizárólag erre a célra beidomított kutyák vagy disznók képesek rátalálni.

Isztriában kétféle talaj van: a tengerparton intenzíven vöröslő, a félsziget közepén pedig szürke, zsírosan agyagos. A szarvasgomba ez utóbbi szürke földben terem, legnagyobb számban a nyirkos Motovuni-erdőben terem, melyek keresztül a Mirna folydogál. A szarvasgombás terület északkelet felé, Buzet és Lupoglava városkákig, illetve délkeletre a Raša folyócska mentén a Labinština területen és a Pazinština területétől déli irányban terjed ki.
Source: Croatia.hr

Tags: , , ,

Poreč – Giostra

Erschienen in: Isztria,Kultúra,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

Poreč messze földön híres üdülőhely, s egyben a gazdag kultúrtörténeti emlékek tárháza, amiről az a Giostra elnevezésű történelmi fesztivál is tanúskodik, amely vendégeit Poreč ősi múltjába, egészen pontosan 1745-be repíti vissza, amikor is a levéltári leírások tanúsága szerint a poreči utcákon népünnepélyt rendeztek. A résztvevők íjász célbalövéssel, különféle táncokkal és népies játékokkal szórakoztatták magukat, a fő attrakció pedig a lovas vitézek versenye- a Giostra – volt.

A Giostra egy olyan fesztivál, melyen Poreč utcáin felelevenedik a történelem egy szelete, s mindezt kísérő koncertek, színi előadások és válogatott falatokkal megrakott asztalok teszik még élvezetesebbé. Parádés jelmezekbe öltözött nemes urak és hölgyek, zsonglőrök, dobosok és utcai előadóművészek szórakoztatják a látogatókat fel-alá járkálva a város utcáin.

A Giostra a szellemi kulturális örökséget megóvó projekt, melyet az év folyamán mint egy kétszáz lelkes önkéntes készít elő. Az idei, sorban negyedik fesztivál szeptember 5. és 12. között kerül megrendezésre.

Az esemény egyben azt is bizonyítja, hogy a poreči idegenforgalom nem csupán a napfényre, a tengerre és a makulátlan turisztikai imázsra épít. A múlt kitörölhetetlen nyomai úton-útfélen láthatók Poreč történelmi városmagjában és az utcákon, melyek nagy része még a rómaiak idejéből származik. A város legjelentősebb palazzóiban képtárak és múzeumok kaptak helyet.
Source: Croatia.hr

Tags: , , , ,

Kršan – A Hotel Flanona megnyitotta kapuit

Erschienen in: Isztria,Nyaral,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

Az isztriai Kršanban megnyílt a község első szállodája, amely nemrégiben már első vendégeit is fogadta. Az egykori Vidikovac motel átépítésével alakították ki a háromcsillagos Flanona hotelt, amely Plomin ókori római nevét kapta. Tíz korszerűen berendezett és légkondicionált, kétágyas teraszos szobájának mindegyikéből csodálatos kilátás nyílik a Plomini-öbölre és a Kvarnerre. A szállodában egy külsős étterem is helyet kapott, melyben nem csak a szálloda vendégeit látják szívesen. A hotelnek egy nagy parkolója is van, míg a speciális igényű vendégeket az ő szükségleteik szerint kialakított szoba várja, melyhez egy külön bejárót és egy új utat is kialakítottak. Alig kéznyújtásnyira van innen a tengeri fürdőhely, melyhez az érintetlen tájon át kanyargó ösvény vezet, és kocsival is alig tíz percnyire van innen Ika, Mošćenička Draga és Rabac is.
Source: Croatia.hr

Tags: , , , ,

befekTeTések Porec: Felújították a poreci Riviera szállodát

Erschienen in: Isztria
Erschienen am: 07.09.2009


Porec városa nemrég újabb szállodával lett gazdagabb. A két és fél évig tartó felújítást követen ugyanis az ismert üdülhely központjában található Riviera szálloda új fényben ragyogott fel, számos új szolgáltatást kínál ­ mi több, új nevet is kapott. A szálloda, amely jövre fogja ünnepelni fennállásának századik évét, most már a Palazzio nevet viseli. Az épület felújítása az egykori építészeti kialakítást követve, korh módon történt. Az üdülvendégek mellett eddig is számos üzletember érkezett a szállodába, de az új, 120 férhelyes kongresszusi központnak köszönheten valószínleg még több üzleti céllal érkez vendégre számíthatnak. A szálloda kapacitása 70 f, és egész évben nyitva fog tartani. Porec ­ amelynek leghíresebb nevezetessége, az Euphrasius-bazilika az UNESCO világörökség-listáján is szerepel ­ gazdag vendéglátóipari és szálláskínálattal, széleskör sport- és rekreációs kínálattal rendelkez, és számos szórakozási lehetséget nyújtó, kedvelt üdülváros.
Source: Croatia.hr

Tags: , ,

Funtana: Üdvözöljük a dinoszauruszok világában!

Erschienen in: Isztria
Erschienen am: 07.09.2009


Funtana, amely egy kis halász- és üdülfalu az Isztriai-félszigeten, a klasszikus kínálat mellett egy ideje egészen különleges programmal is várja vendégeit: a Funtana Dinoszauruszparkban óriási dinoszauruszokat simogathatnak a látogatók. A parkban mozgó dinoszauruszszobrok várják a vendégeket, amelyek a kicsik és a nagyok tetszését is egyaránt elnyerik. A különféle programok mellett a látogatók akár közel is mehetnek az óriási növényevkhöz. A parkban nyolc dinoszaurusz található, amelyek a még valósághbb hatás kedvéért hangot is adnak. A dinoszauruszok Németországból, Ausztráliából és Koreából érkeztek, és a jövben várhatóan meg többen lesznek. A dínókon lovagolni is lehet, a vendégeket pedig bvészek és más mutatványosok szórakoztatják. Horvátország els és Európa második dinoszauruszparkja összesen negyvenezer négyzetméteres területen terül el. A projektben egy horvátországi és két németországi cég vesz részt, eddigi befektetéseik összértéke pedig 1,2 millió euró. Idén nyáron nagy volt az érdekldés a Funtana Dinoszauruszpark iránt. Miután a park egész évben nyitva tart, valószínleg az elkövetkezend hónapokban is számos turistacsoport és iskolai kirándulócsoport fogja felkeresni ezt a vidéket, amely az isztriai táj szépsége és a kínálat gazdagsága mellett újabb érdekes és szórakoztató dologgal várja az ide látogatókat.Funtana egyébként egy kis halász- és üdülfalu, amely az Isztriai-félsziget nyugati partján, két ismert üdülhely, Vrsar és Porec között fekszik.
Source: Croatia.hr

Tags: , , ,

bemuTaTjuk Egyre több turista érkezik Isztria bels részére

Erschienen in: Isztria
Erschienen am: 07.09.2009


Isztria bels részére évrl évre egyre több turista érkezik, fként olyanok, akik az érintetlen természetben, az autentikus isztriai házak csendes falai között szeretnének pihenni, ahol nem csupán a tradicionális életmódot tapasztalhatják meg, de a korszer szolgáltatások nyújtotta kényelmet sem kell nélkülözniük. A félsziget bels része ugyanakkor kirándulásokra is kiválóan alkalmas; az ide érkezk végiglátogathatják a környéken található dombokra épült, regényes középkori erdvárosokat. Az Akropolisz-típusú városok ­ Motovun, Labin, Vodnjan (ez a városka nem dombra épült), Groznjan, Hum, Oprtalj ­ utcácskáin kóborolva, az erdök, a régi templomok és terek megtekintése közben megismerheti a városok történelmét. A városokban ugyanakkor számos kulturális rendezvényt tartanak, amelyek nemcsak tartalmas, de nagyon hangulatos programokat kínálnak. Isztria legjobb állapotban megmaradt középkori települése Motovun, a Mirna folyó partján található régi városka. A települést magas várfal és három további gyrszer védfal veszi körül, ahonnét csodálatos kilátás nyílik a világ mind a négy égtájára. A város valóságos múzeum, valamennyi motovuni ház memléképületnek számít, a reneszánsz városházától és plébániatemplomtól kezdve egészen a különböz történelmi és mvészettörténeti korszakokból származó villákig. Ez a gyönyör városka, amelyet évrl évre rengeteg turista keres fel, az évente megrendezett nemzetközi filmmaraton, a Motovuni Filmfesztivál otthona. A turisták elszeretettel látogatják a középkorban épült Oprtaljt és Groznjant is. Az utóbbi város korábban elnéptelenedett, de ma már fiatal zenészeknek ad otthont, akik hangszereik hangjával új életre keltik az ódon falakat. Az Isztriai-félsziget déli részén fekv középkori városban, Vodnjanban, a számos szép emlékm és palota mellett a leginkább a Szent Balázsról, a település védszentjérl elnevezett barokk plébániatemplom keltheti fel a látogatók figyelmét különösen nagy méretével és 65 méter magas harangtornyával. A templom, akár ötezer hívt is képes befogadni, s emellett értékes kegytárgygyjteménnyel rendelkezik. Vodnjan f nevezetessége a kazun, amely kbl, kötanyag nélkül épült, kör alakú építmény. A környéken csaknem 2500 ilyen épület található. A Szent Balázs-templomban különleges múmiák is megtekinthetk, amelyek tulajdonképpen szentek épségben fennmaradt maradványai.Labin igen régi város, amely szintén domb tetejére épült, és amely az évente megrendezett Mediterrán Szobrászszimpózium hagyományos helyszíne. A város lábánál fekv Dubrovában szoborparkot rendeztek be, amelyet minden évben híres szobrászok gazdagítanak újabb darabokkal. Labinban egy múzeum is található, ahol a régészeti és néprajzi gyjtemény és az egész Európában egyedülálló bányamakett mellett Matija Vlaci Ilirik, a híres protestáns és filozófus, Luther Márton munkatársának tiszteletére berendezett emlékkiállítás is megtekinthet. A településen ezenkívül számos palota is található. A városban, amely maga is védett történelmi és építészeti emlék, számos mvészeti galéria van, ahol a labini festk és szobrászok alkotásai tekinthetk meg.A több mint harminc évre visszatekint Mediterrán Szobrászszimpóziumot évente, augusztusban tartják. A meghívott szobrászok a találkozó ideje alatt kszobrokat faragnak, amelyek aztán ott maradnak a szoborparkban. Az elmúlt évek kezdeményezése a Fehér út nev különleges alkotás, amelyen már számos elismert szobrász dolgozott.Az Akropolisz-típusú városok közül külön ki kell emelnünk Humot, amely sok egyéb mellett arról vált híressé, hogy ez a világ legkisebb városa. Habár a település területét és lakosainak számát tekintve elég kicsi, Hum mégis városnak számít, mert minden városi intézmény megtalálható benne. Isztria bels része elssorban kiváló borairól, a nemzetközi elismerésekkel jutalmazott olivaolajról és nagyszer gasztronómiai kínálatáról ismert. A területen term legkülönlegesebb ínyencség a szarvasgomba: az isztriai erdkben term gombát a helyi éttermek igen ízletesen készítik el. 7



Source: Croatia.hr

Tags: ,

Csendes üdülés a Dvori od Skrapi apartmanokban

Erschienen in: Isztria,Nyaral,Tourismus
Erschienen am: 19.08.2009


A Dvori od Skrapi luxusapartmanok Motovun közvetlen közelében, pontosan az Isztriai-félsziget közepén várják vendégeiket. Ezek a kbl épült, rusztikusan berendezett villák elssorban azoknak a vendégeknek ajánlottak, akik a populáris üdülhelyek zajától távol, luxuskörülmények között szeretnének pihenni, élvezve az Isztriai-félsziget változatos idegenforgalmi kínálatát. A luxusszínvonalú üdültelepen ­ amely Porectl 20 km, Rovinjtól 30 km, Trieszttl pedig 60 km távolságra helyezkedik el ­ négy ház található, amelyeket a legfontosabb isztriai ételspecialitásokról neveztek el (Hiza od Sparug/Skute/Fritaj/Teran). A Dvori od Skrapi üdültelep egész évben várja vendégeit. Az épületek bels terét a helyi hagyományokkal összhangban, esztétikailag igényesen alakították ki, így a vendégek luxuskörülmények között üdülhetnek bennük. Emellett az üdültelepen igen változatos programok vehetk igénybe, amelyeknek csupán a vendégek fantáziája szabhat határt. Széleskör gasztronómiai kínálat, medencék, szervezett kirándulások az Isztriai-félsziget bármely pontjára… itt bármi lehetséges, csak a vendégek kívánsága és érdekldése az egyetlen megkötés. A Dvori od Skrapi az si isztriai város, Motovun közvetlen közelében található, amelyet a Motovuni Filmfesztivál kapcsán a The Observer cím brit hetilap, és annak testvérlapja, a Guardian is bemutatott. Az újságok külön kiemelték a városka különleges szépségét.
Source: Croatia.hr

Tags: , ,

Szeptemberben kezddik a konferenciaszezon

Erschienen in: Isztria,Nyaralási övezetek,Tourismus
Erschienen am: 19.08.2009


Rovinj, Isztria idegenforgalmi központja igen változatos kínálatú kongresszusi szezon elé néz. A Város napjának megünneplését követen ­ amikor az itt élk Rovinj védszentje, Szent Eufémia napját ülik meg ­ a város szeptember 18. és 20. között a Weekend Media Festival otthona lesz. Ezen a regionális médiafesztiválon, amelynek Rovinj immár második alkalommal lesz a házigazdája, a régió legjelentsebb médiaszemélyiségei és kommunikációs területen dolgozó szakemberei fognak részt venni. A konferencián néhány világhír kommunikációs szakért is részt vesz majd. Néhány nappal késbb, szeptember 22. és 26. között az isztriai kisváros a Licensing Factory New Europe nev vásárnak ad otthont. A vásáron azon iparág képviseli mutatják be termékeiket, amelyek a könyvekbl, képekrl, képregényekbl, valamint a rajz- és játékfilmekbl ismert alakok késztermékekre, például iskolatáskára, pólóra, bögrére, jégkrém felületére stb. történ felhordásával foglalkoznak. A rovinji konferenciával megközelítleg egy idben az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Arab Emírségekben, Japánban és Németországban is tartanak hasonló rendezvényeket. A tánc jelenlegi és leend szerelmesei számára azonban Rovinj október 8. és 11. között válik igazán érdekessé. Ekkor rendezik ugyanis az Argentin Tangó Fesztivált, ami tulajdonképpen a kezd, középhaladó és haladó szinten járó tangózni vágyók számára nyújtott háromnapos mhelyfoglalkozás.
Source: Croatia.hr

Tags: , ,

Borászati élvezetek és hagyomány kapcsolatok

Erschienen in: Isztria,Tourismus
Erschienen am: 10.10.2008

Isztria identitásának elválaszthatatlan része a bor, a borok útja pedig az idegenforgalmi kínálatok szerves része. Ez az els? kiválasztó jelleg? idegenforgalmi fejlesztési projekt, és az els?, amely nem kapcsolódik a tengerhez és a strandoláshoz, de évente mégis több mint 130 ezer vendég látogatja meg. A borok útja egy dinamikusan fejl?d?, hagyomány?rz?, kulturális, gazdasági és idegenforgalmi jelleg? folyamatot képvisel. Ma az isztriai térségben 6 borút létezik Buje, Porec, Buzet, Pazin, Rovinj és Vodnjan, valamint Labin környékén, összesen 88 útvonallal és ponttal. A borok útja projecthez több tekintélyes borász is csatlakozott, akik a saját boraikat a megfelel?képpen szeretnék bemutatni. A látogatók el?bb megtekintik a sz?l?ültetvényeket, majd körbejárják a borpincéket, ahol megismerhetik a sz?l? feldolgozásának és a bor tárolásának a folyamatát, és végül a borkóstolás következik majd.

A bortermel?k közül sokan maguk préselik az olívaolajt, szárítják a sonkát (prsutot), gombát savanyítanak stb., és borkínálatukhoz ezeket, a termékeket is mellékelik. Sok látogató helyben vásárol különféle borokat, mert ott sokkal olcsóbban juthatnak hozzá, mint az éttermekben vagy az üzletekben. A borászok és vendégeik egyetértenek abban, hogy a borok útján tett látogatások ugyanolyan érdekesek és izgalmasak lehetnek, mint egy múzeum, bazilika vagy egy fontos sportesemény látogatása. A borok útja a falusi turizmus hírnöke volt bels? Isztriában, ma pedig az egész megye és a megye idegenforgalmi közössége támogatja a borok útját, els?sorban a borok népszer?sítését. A borok útja project lényegesen hozzájárul a természet megóvásához, az eredeti környezet és hagyomány?rz? szokások újjáélesztéséhez, valamint gazdagítja az idegenforgalmi kínálatokat. Emellett, Isztriában rájöttek, hogy a borok útja vonzza a h?séges, visszatér? vendégeket, akik nem csak a szezonban látogatnak ide, hanem a borászok nagy örömére, a szezonon kívül is, mert ez kiváló
alkalmat ad a saját boraik és egyéb termékek népszer?sítésére.

Source: press.croatia.hr

 Néhány hasznos link az Ön számára:

Tags: , ,

71 queries. 1.047 seconds.
Croatia Blog - 11.02.2012
Powered by Wordpress
theme by evil.bert