Horvátország – tekintélyes kempingezési célpont
Szeptember végén Umagban megtartották az Európai kempingező szervezetek és az üdülőparkok (EFCO&HPA) szövetségének Közgyűlését, amely szervezetet 1979-ben alapították, és ma már kb. 25 ezer európai kempinggel és kempingtelepüléssel büszkélkedhet. Egy ilyen fontos összejövetel Horvátországban, illetve az isztriai régióban és olyan idegenforgalmi központban, mint Umag, nagy elismerést jelent az itteni kempingezési kínálatnak, amely az elképesztően szép és ökológiailag megőrzött környezetben pihenést biztosít a vendégek számára, miközben igyekszik lépést tartani a kempingezési szolgáltatások növekvő színvonalával.

Horvátországban összesen 226 kemping és 278 háztartási kemping létezik, ezek fekvőhely befogadóképessége eléri a 224.000 személyt, ebből 10.000 hely esik a háztartási kempingekre. A horvátországi Kemping egyesület adatai szerint, az ország szálláskapacitásának 23,7 %-a a kemping kínálatokra vonatkozik, de a turisztikai szállásokra is kb. ugyanennyi jut. Tizenöt négycsillagos besorolású kemping létezik, ezek befogadóképessége 22,5 ezer fő, míg 57 háromcsillagos besorolásúban 88 ezer vendég befogadására van lehetőség. A helyfoglalások szempontját figyelembe véve, a legtöbb magas besorolású (4 és 3 csillag) Isztriában van, itt található a kempingek nagyobb része. A második helyet a Primorsko-goranska megye, míg a harmadikat a Zadari megye foglalja el. A négycsillagos kempingeket illetően, Isztria után Dél Horvátország van a második helyen, azaz a Dubrovačko-neretvanska megye. Az idei kemping évadot sikeresnek ítélik a Horvátországi Kemping egyesületben. Becslésük szerint, az első nyolc hónapban 12,624 millió elszállásolás valósult meg, ami 3,2 százalékkal több, mint a 2007-es év eredménye. Isztriában, Horvátország legfejlettebb kempingezési térségében összesen 6,825 millió vendég, azaz a tavalyi évhez képest 3,4 százalékkal több vendég tartózkodott. Az átlagos foglalások száma 59,1 nap évente, de a legnagyobb a Primorsko-goranska megyében jegyezhető, ahol ez a szám eléri a 67,1 napot. Természetesen, a vendégek leghosszabb ideig a négycsillagos kempingekben tartózkodnak – 87 napot. Az átlag tartózkodási idő a kempingekben 6,7 nap, de a legtovább Isztriában tartózkodnak, átlagban 8 napig. A kempingezők közül, a horvát Központi statisztikai hivatal adatai szerint az első nyolc hónapban továbbá is a németek fordulnak elő a legnagyobb számban. Őket követik a szlovénok, hollandok, osztrákok, csehek… A hagyományos piacokhoz minden évben új piacok csatlakoznak, ezért a Horvátországi Kemping egyesület még intenzívebb bemutatkozásokat tervez ilyen vendégek részére.
Source: press.croatia.hr
Here are some useful links for you:
Weitere themenrelevante Beiträge im Kroatien Blog sind:
Horvátország világörökségi kincseiMegnyílt Horvátország legnagyobb lóversenypályájaHorvátország nemzeti ételei, horvát gasztronómia














