Észak-Dalmácia szigetei

Erschienen in: Dalmácia,Nyaralás,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

Dugi otok
Dugi otok a különlegességek és a kontrasztok, a vonzó idegenforgalmi helyek és természeti szépségek, a különleges látképek és elbűvölő rejtett kis öblök és fürdőhelyek szigete, melynek hossza 45 km, legkeskenyebb részében 1 km, legterjedelmesebb részében pedig 4 km széles. 12 kis utakkal összekötött település van rajta.

Dugi otok gazdag szakrális örökséggel bír. Említésre érdemes a sziget kulturális és közigazgatási központjának számító Saliban lévő 5-6. sz.-i Szent János-templom, a Stivanja gora-n lévő 8-9. századi Szent Viktor-templom, valamint a Savar településen található Sveti Pelegrin, amely kiemelt védettséget élvező műemléki státussal bír.

Sali gazdag, több ezer éves halászhagyományairól ismert település. Mint egy ezeréves díszparkja és olajfaligetei további csáberőt jelentenek a turistáknak, akik a Sali -i Kulturális Nyár keretein belül megrendezésre kerülő feledhetetlen szamárfuttató versenyeken és a Saljski užanci nevű autochton nyári népi vigasság programjain is jól szórakozhatnak.

Zaglav a kornati szigetcsoport kapujában helyezkedik el, s ezért különösképpen a hajósokat vonzza, míg a turisták a csodálatos fürdőhelyek kedvéért keresik fel.

A sziget északnyugati részén telepedett meg a Božava nevű szelíd kis kikötőhely. A kristálytiszta azúrkék tenger és a fenyvesekkel karéjozott számos kis öböl teszi Božavát a pihenés és ellazulás valódi paradicsomává.

Dugi otok északnyugati földfokán emelték 1849-ben a Veli rat, avagy Punta Bjanka nevű világítótornyát, amely negyvenkét méteres magasságával az Adria legmagasabb ilyen jellegű építménye. A világítótornyon belül turisták fogadására alkalmas apartmanokat alakítottak ki.

Dugi otokról első ízben a 10. sz. első felében történik említés, mégpedig Constantin Porfirogenet leírásában, aki De administrando imperio című értekezésében Pizuh néven ír róla. A szigeten az ó- és közép-kőkorból származó régészeti leleteket is találtak, ami arról tanúskodik, hogy a sziget már ősidők óta lakott.

Pašman-sziget
A zadari szigetcsoporthoz tartozó Pašmant a szárazföldtől a Pašmani-csatorna választja el, melyben tíz egynéhány föld dararabka sorjázik.

Pašman azonos nevű településéből feledhetetlen kilátás nyílik a lakatlan kis szigetek csokrára, melyet a legjobb kis hajóval vagy vitorlással feltérképezni. A helyet első ízben IV. Petar Krešimir király említi Postimana néven.

Ždrelac a kezdetekben a Szent Lukács-templom körül telepedett meg, majd a környező öblök és dombok felé terjeszkedett tovább. Azon szűk tengeri átjáróról kapta a nevét, melynek végében megtelepedett, s amely Pašmant elválasztja Ugljan szigetétől. Ždrelac vonzó célpontja a hajósoknak és a vízi sportok rajongóinak, szép homokos strandjai pedig különösképpen alkalmassá teszik a pihenéshez.

Ugljan-sziget
Elhelyezkedése és domborzati adottságai okán a zadari szigetek közül Ugljan dicsekedhet a legtöbb napsütéses órával. A sziget 7 települése közül a legnagyobb a sziget északnyugati részében megtelepedett, hosszú időre visszanyúló idegenforgalmi hagyományokkal büszkélkedő Ugljan. A kikötőjében lévő móló belső részén kisebb jachtok tudnak kikötni, míg a nagyobb hajóknak megfelelő horgonyzóhely délkeletebbre található. A fürdőzőket el fogjak bűvölni a homokos strandok, melyek legszebbjei a Ćinta, Mostir és Luka öblökben találhatók.

Preko, amint azt elnevezése (jelentése: túl, által) is sugallja – Zadarral átellenben van. A jellegzetes dalmát architektúra, a tucatnyi nyaralóház és tengerparti sétány hamisítatlan mediterrán bájt kölcsönöznek a helynek, míg a Zadari-csatorna látványa és a buja délszaki növényzet további csáberőt jelentenek.

Ugljan szigetén található az aprócska Kali is, amely erőteljes halász, főként kočari flottájáról ismert.

Silba-sziget
Silba az a sziget, ahol nincsenek gépkocsik és motorok, s melyen a szállítást és ellátást két kerekű kézi kocsikkal és utánfutós traktorokkal oldják meg. S noha a szigeten szálloda sincs, komfortos szállást találhatunk a magánházaknál és apartmanokban, melyek vendégszerető házigazdái mindent megtesznek azért, hogy a Silbára érkező vendég elégedetten távozzon. A sziget arról is ismert, hogy itt nincs mérgező növény és állat sem.

Olib-sziget
A Silbától keletre fekvő földdarab már a római korban lakott volt, majd a 10. században Aloep néven történik róla említés. A zadari szigetvilág egyik legalacsonyabb tagja. A sziget, melyet a buja növényzet és a kiterjedt legelők jellemeznek, lakóinak fő jövedelemforrása az olívaolaj, sajt és bor termelés, illetve az idegenforgalom és a halászat.

Premuda-sziget
9 km hosszú, 1 km széles, örökzöld tölgyesek és alacsony növésű növényzet, valamint olajfa ligetek borítják. Premuda a hajósok és a búvárok vonzó célpontja. Legismertebb merülőhelye az ún. „katedrális”, barlangrendszer, amely minden víz alatti látogatóját lenyűgözi.

Iž-sziget
Az Ugljan és Dugi otok közötti középső tengeri csatornában megtelepedett Iž különleges csáberejével hódít. A sziget két települése Veli és Mali Iž. Ez Dalmácia egyetlen olyan szigete, melynek lakói fazekassággal foglalkoztak, míg az utóbbi években a pihenésre és nyugalomra vágyó turisták kedvelt célpontjává vált.
Source: Croatia.hr

Tags: , , , , , , , ,

Jezera, Murter-sziget – Big Game Fishing

Erschienen in: Dalmácia,Gasztronómia,Sport,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

A világ legjobb halászai szeptemberben Jezerában, ebben a közép-dalmáciai, Murter-szigeti apró halászfaluban adnak egymásnak találkát, hogy a „nagy hal” vadászatban – Big Game Fishing – vetélkedjenek. A kapitális halpéldányok kihalászása akár több óráig is eltart, míg a „hajtóvadászat” kimenetele egyes pillanatokban teljesen kiszámíthatatlan. A halak, melyek egyes példányai akár a száz kilós súlyt is elérhetik, s melyek között akad kék tonhal, albacore tonhal (albacore tuna), luc, iglun „levadászása”, legyőzése és kiemelése meglehetősen fárasztó lehet, s a halásztól hatalmas erőt, türelmet és tudást igényel. Ez valójában egy adrenalin növelő, egészen a végkifejletig kiszámíthatatlan eredménnyel kecsegtető sport, amely a csapatmunkát és a versenyszellemet előtérbe helyező kihívásokkal van tele.

Egyébként ez a legjelentősebb effajta európai verseny, melyet a nyár végén rendeznek meg, akkor amikor a tonhalra és más nagy testű, nyílt vizekben honos ragadozóhalakra történő hajtóvadászat a legalkalmasabb. Blitvenica, Žirje és a Kornati halakban gazdag tengervizein rendezik meg, s az idei tizenkettedik „kiadás” szeptember 19-én veszi kezdetét.

A Big Game Fishing tekintélyes eseménnyé nőtte ki magát, melyen a nagy halakra specializálódott halászok mindegyike szívesen vesz részt. A versenynek köszönhetően az aprócska Jezera halászfalu nagy ismertségre tett szert a sporthorgászat világában. Jezera a šibeniki szigetek legnagyobbikának, Murternek a délkeleti részén helyezkedik el. A sziget a szárazföldhöz, mellyel egy 30 méter hosszú híd köti össze, való közelsége okán is érdekes. A szelíd dombokkal karéjozott Jezera egy patkó alakú öbölben húzta meg magát. Éppen ezért nincs kitéve az erősebb szelek támadásának, s így öble ideális kikötő- és horgonyzóhely. Két nemzeti park is van a közvetlen közelében: a Kornati és a Krka.

Noha Jezeráról 1298-ból származik az első feljegyzés, a település vélhetően korosabb lehet, mivel az innen nem messzire lévő Podjasenovac-öbölben 1938-ban az ókor előtti időkből származó, az illír liburn törzshöz tartozó két sírhelyet tártak fel. A helyiek különösen büszkék népviseletükre, szokásaikra, dalaikra és táncaikra, melyekkel nyaranta az idelátogató turisták is megismerkedhetnek a Tenger napjai elnevezésű kulturális-sport-szórakoztató rendezvénysorozaton. A Big Game Fishing idején az idelátogatók szintúgy változatos kísérő programokban tobzódhatnak.
Source: Croatia.hr

Tags: , , , , ,

Šibenik – Vonzó nemzetközi hajós gyülekezőhely

Erschienen in: Dalmácia,Sport,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

A tenger, a hajók és a hajózás szerelmesei nem fogják megbánni, ha szeptember 16. és 19. között ellátogatnak a Šibenikben megrendezésre kerülő, használt és új hajókat felvonultató Adriatic Boat Show hajós vásárra. Itt mindent egy helyen megtalálnak, ami a hajóépítéssel és hajózással kapcsolatos.

Az Adriatic Boat Show vásár 160 000 m²-nyi területen népszerűsíti a horvát kishajógyártást és Horvátország hajós turizmusának megajachtos szegmensét, külföldi gyártók és kiállítók nagy számú részvétele mellett. A vásáron mindenféle célú és nagyságú kishajó, motoroshajó, gumicsónak, vitorlás, jacht és megajacht közszemlére kerül.

A hajós felszerelések, a hajón kívül és belül elhelyezkedő motorok, navigációs felszerelések és eszközök, hajós és sport felszerelések, ruházatok és lábbelik, búvár és víz alatti halászatra szolgáló felszerelések sokasága garantálja, hogy a hajózás minden szerelmese, a tenger „egyszerű” rajongóitól egészen a vastagabb pénztárcával rendelkező vásárlókig megtalálják a nekik szükséges információkat, kielégíthetik professzionális kíváncsiságukat, s netalántán kedvező üzleteket is köthetnek.

A hajók és hajós felszerelések széles választékán felül a vásár a kiállítóknak és a látogatóknak egyaránt különösen változatos kísérő programokat kínál: számos koncerttől, divatbemutatótól és sportversenytől egészen a šibeniki régió legjobb vendéglátósai által prezentálandó kulináris választékig.

Az Adriatic Boat Show fennállásának rövid ideje alatt kivételes hajós-vásári eseménnyé nőtte ki magát, amely Šibeniket felrajzolta a világ hajós térképére, minden év szeptemberében elkerülhetetlen célponttá téve azt.

Šibenik a horvát partvidék középső részén, a Krka-folyó forrásánál, két nemzeti park – a Kornati és a Krka – között, a világ egyik legattraktívabb hajós helyszínén helyezkedik el.
Source: Croatia.hr

Tags: , , ,

Dubrovnik – Kamarazenei fesztivál az évszázados falak között

Erschienen in: Dalmácia,Kultúra,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

A Julian Rachlin és barátai kamarazenei fesztivál története 2000-ben vette kezdetét, amikor a világ egyik legnevesebb hegedűművészének tartott Julian Rachlin első ízben lépett fel a Dubrovniki Nyári Játékokon. A Hercegi udvar atmoszférájától, környezetétől és akusztikájától fellelkesülve az osztrák hegedűművész azon nyomban beleszeretett Dubrovnikba és megszületett a város egyedülálló történelmi magjában, a lehető legszebb zenei színpadon megrendezendő nyári zenei fesztivál ötlete. Az első fesztivált már a következő évben meg is rendezték.

Rachlin mester a barátait is elhívta Dubrovnikba, hogy csatlakozzanak hozzá a koncerteken, akiket ugyan úgy elbűvölt a város szépsége, mint egykoron őt. Dubrovnikban a mai napig a világ zenei életének olyan neves személyiségei teszik tiszteletüket, mint Mischa Maisky gordonkaművész, Itamar Golan zongoraművész, Janine Jansen hegedűművész, Radovan Vlatković kürtművész és sokan mások, akik minden év szeptemberének első napjait Dubrovniknak és a fesztiválnak szentelik. A zenei esemény és annak helyszíneinek különlegességéről magának Rachlinnak a következő megnyilatkozása vall a legjobban: „Soha sehol nem voltak olyan koncertjeim, mint a Hercegi udvarban; a dubrovniki fesztivál a művészet és a barátság különleges elegyét, egy különleges szinergiát teremt…”

Az elmúlt tíz év során a Julian Rachlin és barátai Kamarazenei Fesztivál elkerülhetetlen zenei-kulturális eseményként rajzolta fel magát Európa kulturális térképére, amely a családias atmoszférán felül a csúcsminőségű zenei élményt is szavatolja.

A kamarazenei koncertek mindegyike a Hercegi udvarban kerül megrendezésre. Rossz idő esetén a Revelin-erőd koncerttermében muzsikálnak. A fesztivál keretein belül a Szent Ignác-templomban délutánonként „Koncert a dubrovnikiaknak” elnevezéssel ingyenes koncerteket tartanak, míg a fesztivál különlegessége az ún. „Koncert fehérben”, melyen az előadók és a közönség egyaránt fehér ruhát öltenek magukra.

A fesztivál az idén szeptember 1 és 12 között kerül megrendezésre.
Source: Croatia.hr

Tags: , , ,

Horvátország – Híres emberek célpontja

Erschienen in: Dalmácia,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

Az amerikai CNN tévécsatornának igaza volt, amikor az év elején azt jósolta, hogy Horvátországot az idén számos világsztár fogja felkeresni. Ezen jóslat beteljesedését támasztják alá azok a fényképek is, melyeken Eva Longoria hollywoodi színésznő látható, amint horvátországi nyaralása idején táncra perdül, illetve melyeken a minden idők egyik legjobb teniszezőjének tartott Johna McEnroe a dubrovniki Stradunon pózol.

A horvát tengerpartot és szigeteket évről évre egyre több híres ember keresi fel, akik közül többen is világgá kürtölték, hogy mennyire elvarázsolta őket Horvátország. Közéjük tartozik Bill Gates, a világ egyik leggazdagabb embere is, aki a tekintélyes Forbes magazinban Horvátországot ideális nyaralóhelyként jellemezte. A Microsoft alapítója családja társaságában kereste fel a Közép-Dalmáciában fekvő Skradin városát és a közeli Krka Nemzeti Parkot.

Eva Longoria és férje, Tony Parker, az ismert NBA kosárlabdázó barátaik – akik között ott volt Amaury Nolasco és Jennifer Morrison is – társaságában hajókáztak a horvát Adrián, s útközben elidőztek Mali Lošinjban, Zadarban, a Kornati szigeteken, Šibenikben, Skradinban, Trogirban, Splitben és Hvarban is, ahol – a nemzetközi sajtóorgánumokban megjelent képek tanúsága szerint – nagyon kellemesen szórakoztak. A vodicei Hacienda diszkóklubban a «DJ Cut Killer és Tony Parker Show»-ból is kivették részüket. Ellátogattak Dubrovnikba is, amely kétségtelenül Horvátország legfelkapottabb celeb úticélja. Morgan Freeman, a híres amerikai színész nemrégiben a már évek óta a Szarajevói Filmfesztivállal karöltve megrendezésre kerülő Dubrovnik Film Meeting Festival díszvendégeként fordult meg a városban. Az elmúlt években egyébként olyan ismert színészek voltak a fesztivál díszvendégei, mint Gillian Anderson, Mickey Rourke, Steve Buscemi és Kevin Spacey.

Dubrovnik utcáin már a szezon kezdetével feltűnt a világ leghíresebb flamencogitárosának tartott Paco de Lucia, a krimisorozatok sztárja, Dennis Franz és Gerhard Schroeder, egykori német kancellár.

Horvátországban töltötte a nyár első napjait Goldie Hawn és Kurt Russell, a hollywoodi színész házaspár is, akik Rómából ugrottak át Dubrovnikba.

Az idei Libertas Filmfesztivált Gabourey Sidibe színészsztár fémjelezte, akit élete első, a Precious című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek. A fesztivál megnyitóján olyan nemzetközi filmes sztárok tűntek fel, mint Jiři Menzel, az Oscar-díjas cseh rendező, vagy a Hollywood egyik legtermékenyebb filmesének tartott Dante Spinotti.

Dubrovnik volt a házigazdája annak a jótékonysági teniszmeccsnek is, melyet Goran Ivanišević wimbledoni bajnok és a minden idők egyik legjobb teniszezőjének tartott John McEnroe vívott egymással. Ez utóbbi felesége, Patty Smyth és gyermekeik társaságában érkezett.

Egy másik híres teniszező, Novak Đoković Splitben nyaralt, míg Nikola Karabatić, a francia kézilabda válogatott horvát származású játékosa hét év elteltével látogatott el ismét Horvátországba, ahol felkereste a Trogirnál lévő Poljicében élő rokonságát, elugrott Dubrovnikba és Primoštenben is feltűnt egy koncerten.

A zenei világ néhány jeles képviselője nem csupán vakációzni jött Horvátországba, de koncerteket is adott vagy nyári fesztiválokon lépett fel.

Így például Zadarban Seal, illetve Natalie Cole soul-jazz díva varázsolta el a közönséget.

Az Európa egyik legjobb nyári eseményének tartott Garden festival apropóján a Zadar melletti apró halásztelepülésen, Petrčanéban az elektronikus zene számos nagyágyúja tette tiszteletét, úgy mint Hercules & Love Affairs, 2020 Soundsystem, Crazy P, Dave Bee-ar, Tristan Da Cunha, Horse Meat Disco, DJ Stu Patterson, Greg Wilson, Norman Jay és Henrik Schwarz.

Az elektronikus zene vezető európai on-line magazinja, a Resident Advisor a Garden festival-t a tekintélyes második helyre sorolta a legjobb nyári fesztiválok ranglistáján, míg a brit The Times tavaly a Petrčanéhoz tartozó Pinija-félsziget mint a rendezvény eszményi helyszíne, illetve az itt fellépő közönségcsalogató sztárok okán Európa húsz legjobb nyári fesztiválja közé sorolta.

A gyönyörű horvát strandokat, a rejtett öblöcskék sokaságát és a remekbeszabott kulináriumot már korábban is olyan neves sztárok fedezték fel maguknak, mint Steven Spielberg, Andre Agassi, Gwyneth Paltrow, Robert De Niro, Clint Eastwood, Sharon Stone, Tom Cruise, Bono Vox, Beyonce és Jay Z, és sokan mások.
Source: Croatia.hr

Tags: , , ,

Dubrovnik – Függővasúttal a város felett

Erschienen in: Belsö Horvátország,Dalmácia,Nyaral,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

A világ egyik legszebb városának tartott Dubrovnik tizenkét év kihagyás után ismét megtekinthető madártávlatból. Helyreállították ugyan is a függővasutat, amely kabinonként 30 utast szállítva kevesebb, mint négy perc alatt ér fel a 405 méterrel a tengerszint fölött magasodó Srđ hegyre, melyről lélegzetelállító, feledhetetlen panoráma nyílik Dubrovnikra.

A dubrovniki idegenforgalom 1969-ben épült egykori jelképének tartott függővasútat, amely az 1991-es háborús események óta szüneteltette működését, mint egy öt millió eurós felújítás eredményeképpen állították újra forgalomba, s a legjobb úton halad afelé, hogy ismét a város egyik legkedveltebb turistalátványosságává váljon.
Source: Croatia.hr

Tags: , ,

Split – Sárga tengeri taxi

Erschienen in: Dalmácia,Nyaralási övezetek,Tourismus
Erschienen am: 14.09.2010

Mindazok, akik Diocletianus városát egy teljesen újszerű perspektívából szeretnék megismerni, üljenek be egy sárga tengeri taxiba, és engedjék át magukat a helyiek által nemes egyszerűséggel a világ legszebb városának titulált Split tenger felől nyíló panorámájának. Az újsütetű idegenforgalmi kínálat révén a turisták az idegenvezető társaságában megtett félórás hajókázás során ismerkedhetnek ezzel az ősi dalmáciai várossal. A tengeri taxi egyszerre 12 fő szállítására alkalmas, s mindazon turistáknak ideális, akik a spliti repülőtéren landolnak, hiszen az időigényes közúti közlekedés helyett tengeri úton alig tizenöt perc alatt érhetnek el a spliti tengerparti sétányra. A taxit természetesen azok is igénybe vehetik, akik a Split környéki szigetekre szeretnének átruccanni.
Source: Croatia.hr

Tags: , , ,

Dubrovnik – A konavlei borok múzeuma

Erschienen in: Dalmácia,Nyaralási övezetek
Erschienen am: 14.09.2010

A Konavlében, a dubrovniki légikikötő felszállópályája alatt elhelyezkedő természetes karszt képződmény, a Đurović-barlang természeti szépségein és a milliónyi éven át formálódott „szobrain” felül újabban Dél-Horvátország legjobb borainak élvezetét is kínálja. A barlang állandó 16 Celsius fokos hőmérséklete ideálissá teszi a minőségi borok tárolásához. Éppen ezért rendezték itt be az Égi pince (Skycellar) nevezetű helyet, ahol a látogatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy különleges helyszínen és körülmények között kóstolgassák és válasszák ki a nekik tetsző, ismert és eredet védett konavlei borokat. A barlang feltárt része világítással ellátott, járatai elkerítettek. A barlang minden nap 10 és 18 óra között tart nyitva.

Az Égi pince egy olyan egyedülálló és különleges hely, amelyet érdemes felkeresni és benne a válogatott borokat ízlelgetni, valamint gyönyörködni a lenyűgöző, és nem mindennapi környezetben.
Source: Croatia.hr
 

Tags: , , , ,

Vela Luka: Felújítás alatt a vela lukai Korkyra szálloda

Erschienen in: Dalmácia
Erschienen am: 07.09.2009


Azok számára a turisták számára, akik legszívesebben a déldalmáciai Korcula szigetén, és ezen belül is Vela Luka városában töltik a pihenésüket, bizonyára jó hír, hogy megkezddött a Korkyra szálloda felújítása. A szálloda csaknem 12 évig volt zárva, új tulajdonosokra és a felújításra várva, de nemrégiben megkezddött az épület átalakítása. A terv szerint a szálloda a következ turistaszezonra készül el, és négycsillagos lesz. A szállodában 59 szoba, vagyis 120 ágy lesz, egy 80 négyzetméteres medence is fog tartozni hozzá, és számos kiegészít szolgáltatást kínál majd. A tulajdonosok ennek megfelelen azt tervezik, hogy a szálloda egész évben üzemelni fog. Vela Luka Korcula szigetének nyugati partján, egy mélyre benyúló öböl legvégénél található. A település, melynek szépségét az egyik legszebb dalmát klapa-dalban is megénekelték, nyugalmas csendje és enyhe klímája miatt sok látogatót vonz, ráadásul a területen gyógyiszap-lelhely is található, így az üdülés mellett a gyógyturizmus is fejlett errefelé.
Source: Croatia.hr

Tags: , ,

Dubrovnik: Tekintse meg nevezetességeinket féláron a turistakártyával 10

Erschienen in: Dalmácia
Erschienen am: 07.09.2009


Dubrovnik városa, amelyet nemcsak nyáron, de egész évben szívesen látogatnak a turisták, most újabb vendégcsalogató húzással örvendezteti meg látogatóit: a turistakártya bevezetésével, amellyel mindössze 15 euróért vagy 100 kunáért járhatják be az Óvárost szegélyez híres városfalat, a három múzeumot, a Revelin erdöt, illetve ugyanennyiért látogathatnak el a Dubrovnik Galériába, a Marin Drzi-házba, és a Dulci­Masle­Pulitika Galériába. Ezzel a vendégek több mint 50%-os kedvezményt kaphatnak a belépjegyek árából, így olcsóbban látogathatják meg a város nevezetességeit. A turistakártyát augusztus elsején vezették be. Idén még csak egy napra szóló turistakártyák vásárolhatók, 2010-re viszont hetijegyek kiadását is tervezik. A kártyák a Dubrovnik Városi Idegenforgalmi Közösség irodáiban, valamint a következ helyszíneken vásárolható meg: Siroka ulica, Gruz, Lapad, Lopud, Sipan és a Dubrovniki Repültér. Dubrovnikot, melynek híres óvárosa az UNESCO világörökség-listáján is szerepel, évente több mint egymillió turista látogatja meg. Ennek a fele a különösen változatos és minségi szállodakínálat miatt több napot is a városban tölt, a másik fele pedig tengerjáró hajóval érkezik ­ Dubrovnik ugyanis elmaradhatatlan állomása a Földközi-tengeren tett körutaknak.
Source: Croatia.hr

Tags: , ,

77 queries. 1.264 seconds.
Croatia Blog - 11.02.2012
Powered by Wordpress
theme by evil.bert